Kisegítő eszközök

Feltehetően a vár közepe, az öregtorony, anno a tatárjárás után épülhetett, írásos említések először azonban csak 1303-ból vannak róla. Ostromlása 1317-ben Ibur fia, István által, Csák Máté parancsára történt. Kihelyezésre került nagyjából a vár előtt: pihenőpad és információs tábla is.

A várrom legfelső részéről csodás panoráma kilátásunk lehet a tájra. Egyes feltételezések alapján a vár már a tatárjárás előtt is itt állt, de ebből mára már csak néhány leomlott, instabil lábakon álló falat láthatunk. Mindez rendbe hozható lenne egy kis ráfordítás útján. Ennek köszönhetően talán valamennyit visszakapnánk a vár régi állapotából, amely a helyi turizmusnak is megfelelő lenne.

Bujáki vár

A mintegy 800 éves építmény birtokosait és az érte folyó harcot végtelenségig lehetne sorolni. Végét a török-magyar összeütközések során érte el, amikor is Martuzán aga, a hatvani parancsnok felrobbantotta. 

Forrás:

https://www.turistamagazin.hu/hir/bujaki-var-a-rom-amelyet-aprankent-visszafoglal-a-termeszet

Sasbérc kilátó

A 466 méter tengerszint felett kicsúcsosodó Sasbérc a Cserhát legmagasabb pontja. Az itt található kilátót az 1910-es évek végén Pappenheim Szigfrid Gróf építette felesége kérésére. Az eltolt szintes, két részből álló építmény ekkor a gróf erdészete és a vadászok számára biztosított menedéket. Az idővel elhanyagolttá vált, omladozó torony legutolsó átalakítása 2017-ben volt, melynek során kiváló minőségű és időtálló vörösfenyőre cserélték a teraszrész faanyagát, valamint megújult az építmény belseje és környezete egyaránt.

Forrás:

https://csodalatosmagyarorszag.hu/latnivalok/kilatok/sasberci-kilato-bujak/

Fotó: utazói fotó